Vámpír vendég elleni marketing fegyvertár

A vámpír ügyfél az, aki rossz érzést kelt benned, akinek nem tudsz segíteni. A marketingben úgy mondjuk, hogy ők azok, akikre a figyelmed több mint nyolcvan százalékát fordítod, és a bevétel kevesebb mint húsz százalékát adják. Az hétköznapi életben az a mondás, hogy ők az energiavámpírok a környezetedben. Lefáradsz tőlük, és még el sem érted azt, ami neked és neki a legfontosabb. Olyanok, mint a Dementorok, csak álruhában.

Az energia vámpír vendég leszívja az energiádat, és nem halad saját munkájával.

Az energia-vámpír vendég

Vámpír vendég, vámpír ügyfél

A vámpír vendég nagyon kedves. Először is. Másodszor is. Kritikája elmondása előtt mindig megkérdezi, hogy lehet-e észrevételt tennie. Példákat hoz, amik eltérnek a tárgytól. Elvárásokat sorol, amik voltaképpen jogosnak hangzanak.

Egy dologgal nem foglalkozik. Azzal, ami mind a kettőnk érdekében lenne. A munkájával.  Vagy ha te gyógyító vagy, akkor a vámpír vendég nem foglalkozik az egészségével. Pont azzal nem, amiért mind a ketten küzdötök.

Nem halad azzal, amit tervez. Mindig megváltoztatja, hogy mit szeretne vagy nem szeretne tenni a cél érdekében. Első szava mindig a DE/mi van ha/ miért is nem inkább / ez rám nem jó stb

Erre mondja azt a coach,-mentor-segítő, hogy jó, de legalább fizet érte. Nem várhatjuk ugye, hogy mindenkinek tudjunk segíteni – nos, ezen típusú ügyfelek közül kerül ki a legtöbb, aki nem fizet, aki alkudik az árból, akinek kifogása van.

A vámpír vendég, energiavámpír ügyfél figyelme nem saját magán van, hanem máson. Sokszor pont rajtad. Így aztán nem tud eredményt elérni saját dolgában. Ha segítesz neki, egyedül küzdesz.

Az energia rabló helyzetek leszívják életerőnket.

Az energia rabló

Hoz pénzt a vámpír?

Ezen ügyfelek hozzák a 20%-ot, amiért 80%-ot dolgozunk.  Egyértelmű, hogy mit kell tenni? Ha nem lenne világos, segítek:

Tudd, hogy az szolgáltatásod elindulásakor fontos a pénz. De amint már van fogalmad a fontos dolgokról (amiket a FONTOS doksiba kell beírnod, ha nem tudod mi az, keress az oldalon, segítek) akkor már azt is fogod érezni magadban, hogy neked mi a fontos.

Nagy valószínűséggel első helyre fogod tenni, hogy tényleg változást hozzál létre a vendégedben. Változást. Nagy betűvel. A fontos dolgot. És ekkor már nem a pénz a legfontosabb… Igen, igazad van, lehet hogy neked már az elindulásnál sem volt a legfontosabb a pénz. Empatikus tudok lenni, mert nekem sem volt soha fontos. Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy akinek van pont elég pénze, annak az elejétől kezdve a változás létrehozása a fő cél, igen. Aki szerencsés annyira, hogy van egy pénzforrás, ami elég a mindennapokra, akkor elejétől kezdve úgy kell felépíteni a vállalkozást, hogy változást hozzon létre. (ahhoz is fontos persze az, hogy legyen pénzforgalom, de ez most nem erről szól, arról máshol írok)

Lássuk be. Az energiavámpír ügyfél legtöbbször úgyis csak az ingyenes dolgok miatt jön. Ha nézed, kinek és mikor és hogyan adsz ingyeneset, lehetőleg ne vámpír vendégnek add….

Te, mint területed szakértője változást szeretnél elérni az ügyfeled, a vendéged életében.

TUDÁS ÉS TAPASZTALÁS A VÁLTOZÁSÉRT – ezt adod te, ennek örülsz, ez lelkesít.

És ha pont az ügyfeled nem akar változni, akkor két dolgot tehetsz, és egyet nem. Nem őrizheted meg a kapcsolatot. Amit tehetsz, hogy másnak ajánlod, aki esetlegesen neki megfelelőbb, vagy nem ajánlod be senkinek, hanem elismered, hogy te nem tudtál a kapcsolatotokba változást hozni, és befejezed a vele való ügyködést.

Amennyiben a szerződésben felsorolt pár dolog miatt bontasz (ugye tudod, hogy kell lenni aláírt szerződésnek, vagy legalább ÁSZF-nek?) nem szükséges más. Ha pedig nem ezek miatt, akkor ki kell várnod az első szerződéses ciklus végét, és ne hosszabbítsál.

Mártír vagy, vagy szakértő?

A vendég-szolgáltató kapcsolat pontosan ugyanaz, mint a párkapcsolat. Ha te bántalmazó kapcsolathoz vagy szokva, sokkal több vacakot képes vagy a vendégedtől is elviselni, és azzal áltatod magad, hogy ennek így kell lennie. Nos, nem kell így lennie. Egyáltalán nem. Sőt, mind a kettőtök szempontjából jobb, ha nincs így.

Bármilyen furcsa is, de ebben az esetben azzal képviseled legjobban a vendéged érdekét is, ha útjára ereszted.

Milyen marketing fegyvertárad van a vámpír ügyfél ellen?

Szerződések, világos határok… Maga a marketing terv. És persze az intuíciód.

 

Nos, csodálatos vendég-szolgáltató kapcsolatot kívánok neked!

 

About The Author

Kozma Emese Kinga

Író, online marketing szakember, életművész, költő, jó barát.... Ezeket szokták mondani rólam. De a legaranyosabb az volt, hogy királynői egyéniség - ebből lett az Egyéniség Marketing, ami viszont egészen biztosan a Marketing Királynője!