Hiába tépem a számat a vevőmnek egészen addig, amíg nem arról beszélek, amit hallani akar. A szakértőség csak utána következik… De a marketing kommunikációban tudni kell először, hogy mi az, amire felfigyel. Figyelem: a vevő neve is vevőtornyot, vevőállomást jelent. Vevő. Vevő arra, amit adsz? Ha nem, meg sem hallja.
Tanultam marketinget a közgazdaság-tudományi egyetemen, tanultam magamtól, tanultam mentoroktól. A tudás halott addig, míg tapasztalat életre nem kelti. Én erre a példára voltam vevő:
A marketing voltaképpen oda-vissza irányú kommunikáció az érdeklődő-vevő és a terméket létrehozó között. Te, mint termékedet ismerő és területed szakértője el nem ítélhető módon a termékről szeretnél beszélni. A vevő pedig … nos, ő csak saját magát látja, hiszen problémája van. Mit mondasz neki?
„Nem lesz semmi baj” – sőt, „Minden jó lesz”
Na ezt fejtsük ki kicsit részletesebben.
A kedves érdeklődő-vevő ott ül a problémájának szigetén, mellesleg egész sokan ülnek ott, és a problémájukról beszélgetnek. Nem tudnak befogadni semmi mást, csak a kín, a fájdalom, a probléma létezik számukra.
Te pedig megérkezel a csicsás, vagy éppen bármilyen hajódon, és azt mondod…
Na mit mondasz?
Mi érdekelheti őket?
Az, hogy „nézd, milyen szép hajóm van?”
Vagy hogy „hatalmas motor van benne?”
Vagy esetleg az, hogy „oda viszlek, ahol csak örömöd lészen”
Na erről beszélek, minden egyes problémájával küszködő ember azt szeretné, ha róla beszélnél. Arról, hogy milyen problémája van, és arról, hogy milyen örömbe jut – általad.
A képen ez az „probléma szigete” és az „öröm szigete” néven egészen egyértelműen fel van címkézve.
A vevő – eléggé el nem ítélhető módon – a fájdalom és probléma szigetéről az öröm szigetére akar eljutni. Persze a fájdalom elnevezésétől függ az elérhető öröm szigetének is az elnevezése.
Vagyis a vevő azt várja el a vevőkommunikációtól, bocsánat, TŐLED, hogy arról beszélj, ami őt érdekli.
A marketing az a folyamat, amikor elismered a vevődnek az igényeit, hogy szeretne a probléjáról hallani, szeretne az elérhető megoldásról, örömről hallani, vagyis a kezdeti és a végállapotról.
Az egyéniség marketing az, amikor a kezdeti állapotba, a végállapotba, és az oda vezető útba is belerakod az egyéniségedet.
Hogyan? Erről beszélek itt az egyéniség marketing blogon, és persze vannak dolgok, amiről mélyebben a hírlevélolvasóknak.
Ha szeretnéd tudni, mitől lesz több vevőd, több elégedett vevőd, és több pénzed az elégedett vevőidtől, akkor gyere, pattanj fel a hajómra, mert arra a szigetre tartunk, ahol rengeteg elégedett vevőd szeretne újra és újra pénzt adni neked a szakértőségedért.